2013. június 29., szombat

Mikrós Delikát



Gyors és egyszerű reggelik, ebédek, vacsorák és desszertek percek alatt
Mikrós Delikát segítségével könnyen és egyszerűen készíthet el bármilyen tojásból készülő recepteket, de egyéb finomságokat is gyerekjáték megfőzni vele.

Hozzáadott zsiradék nélkül készítheti el ételeit anélkül, hogy leégnének vagy leragadnának.
Ideális megoldás egy gyors és egyszerű, ugyanakkor tápláló reggeli elkészítésére percek alatt.

Speciális formájának köszönhetően egyéb egészséges fogások elkészítésére is alkalmas az előételektől egészen a desszertekig. Készíthetünk vele rántottát, különböző flanokat és pudingokat, meleg szendvicset.

Ápolási és használati tippek:
  1. Első használat előtt mosogassa el a terméket.
  2. Használat után rögtön öblítsük ki az edényt hideg vízzel, így elkerülhető, hogy az ételek megfogják, vagy a szagok beivódjanak az edénybe.
  3. Mosogatógépben mosogatható.
  4. A tojásokat mindig felverve, és egy kevés vízzel hígítva tegyünk az Edénybe.
  5. Minimum két tojással készítsük el a „rántottát”.
  6. Egyszerre csak egy Mikrós Delikátot használjunk a mikrohullámú sütőben, különben nem sül át rendesen az étel.
  7. Maximum 350-400 Watton használjuk az Edényt.
  8. Ha sonkát vagy sajtot adunk a tojásokhoz, alaposan keverjük össze.
  9. Az edényt csak 0-120°C között használjuk, és ne tegyük be a fagyasztószekrénybe.
  10. Használjunk edényfogó kesztyűt, amikor kivesszük az edényt a mikrohullámú sütőből.
  11. Ne használjunk az edényben éles eszközöket, tálaláshoz legjobb a Mesterfogás Tálalólapát vagy a Mesterfogás Szilikon Keverő.
  12. Győződjünk meg róla, hogy a mikrohullámú sütő grillfunkciója ki van kapcsolva.
  13. Soha ne adjunk hozzá olajat vagy egyéb zsiradékot!
  14. Soha ne készítsünk benne főtt- vagy lágy tojást (héjastól), mert szétrobbanhatnak.
Általános információk
A Tető belsejében figyelmesen tanulmányozzuk a kis piktogramokat.



Paprikás pulykamell filé cukkínivel és gombával

Hozzávalók:
  • 400 gr. pulykamell filé
  • 600 gr. cukkíni és gomba vegyesen
  • 1 tojássárgája
  • 30 ml víz
  • 4 tk. zsemlemorzsa
  • 2 tk. reszelt sajt
  • 1 tk. őrölt pirospaprika
  • 30 ml tejszín
  • 5 ml só
  • 400 ml víz a MikroGourmet aljába

Elkészítés:
A tojássárgáját felverjük a 30 ml vízzel egy TW Kristály Tálkában. Egy nagyobb TW Kristály Tálba összekeverjük a Konyhaművész reszelőn lereszelt sajtot, a paprikát és a sót.

A MikroGourmet tálcájába beleöntünk 400 ml vizet. Ráhelyezzük a Gőz Bázist.

A cukkinit hámozás nélkül kb. fél cm-es szeletekre vágjuk és körbe kirakjuk vele a MikroGourmet Gőz Bázisát. A gombát megpucoljuk és félbe vágva, a Gőz Bázis közepére rakjuk. Rátesszük a Pároló Tálcát.

A hús szeleteket megforgatjuk a tojásban, majd a zsemlemorzsás mixben, úgy, hogy mindenhol befedje a húsokat. A bebundázott szeleteket a Pároló Tálcára helyezzük.


Lefedjük az edényünket a tetejével és 600 Watton a mikrohullámú sütőben 25 percig pároljuk az ételt. Miután elkészült még 5 percig pihentetjük az edényben. 





Ezután a zöldségeket átszedjük a Mediterrán Tálba, meglocsoljuk tejszínnel és ráfektetjük a húsokat.












Mikrós Rizsfőzőben elkészítjük hozzá a párolt rizst, melynek a készítését a következő linken olvashatjátok:

Zöldséges omlett


Hozzávalók:
  • 150 gr színes zöldség (1/2 paprika, 1 kisebb paradicsom, 1 kis csokor metélőhagyma)
  • 2 szelet csemege sonka
  • 2-3 db tojás
  • 15 ml tej
  • só, 
  • őrölt bors

Elkészítés:

A zöldségeket és a sonkát apró kockákra vágjuk az Új Generációs Konyhai Késsel illetve a Paradicsomot az Új Generációs Szeletelő Késsel.
A feldarabolt zöldséget és a sonkát beletesszük a Mikrós Delikátba. Rátesszük a tetejét és a mikróban 600 W-on 4 percig pároljuk. Ha túl sok levet engedne, szűrjük le a zöldségekről. (nekem nem kellett)
A tejet mérjük ki a Mini Mix-Fixbe, üssük bele a tojásokat, sózzuk, borsozzuk és jó rázzuk össze.
A felvert tojást öntsük a párolt zöldséges sonkára és fedjük le a Mikrós Delikátot a tetejével. 400 W-on süssük meg 3 perc alatt.







Friss kenyérrel, egy pohár tejjel, laktató, gazdag reggelit élvezhetünk.

Gombapörkölt MikroPlusz edényben


Hozzávalók:
  • 80 dkg gomba
  • diónyi kókusz olaj/zsír
  • 1 közepes fej vöröshagyma (15 dkg)
  • 2 dkg liszt
  • 1 tk. ketcup
  • bors
  • fűszerpaprika
  • 2 ek víz
  • 1 dl víz

Elkészítés:
A gombát a TW Konyhai késsel megpucoljuk, felszeleteljük.
A hagymát is megpucoljuk, négyfelé vágjuk és beletesszük a Turbó Aprítóba és aprítjuk, ízlés szerinti nagyságra.
Az 1,75 l-es MikroPluszba beletesszük a kókuszzsírt és a hagymát. Lefedjük az edényt és 600 W-on 3-4 percig pároljuk a hagymát, közben 2-szer megkeverjük.
Fűszerpaprikával megszórjuk és 2 ek vizet adunk hozzá. Összekeverjük. Visszatesszük a mikróba a lefedett edényt és 30 mp-ig összemelegítjük.
Rátesszük a felszeletelt gombát, fűszerezzük. Figyeljünk a fűszerezéssel, mert a mikróban készült ételekhez fele mennyiségű fűszer elegendő, mint a hagyományos főzésnél.
Lefedve 600 W-on 6-8 percig pároljuk, közben egyszer megkeverjük.
Liszttel meghintjük, kb. 1 dl vizet öntünk alá. Összekeverjük, és 2 percre visszatesszük a mikróba a pörköltünket.
Tálalás előtt a mikróban készült ételeket lefedve 5 percig pihentetjük.

Rizs körettel tálaljuk.




2013. június 13., csütörtök

Csemegeuborkás gombaragu


Hozzávalók:
  • 2 db csemegeuborka
  • 50 dkg gomba vagy szeletelt gombakonzerv
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 dkg füstölt szalonna vagy 1 ek sertészsír
  • 1 teáskanál liszt
  • 1 dl tejföl
  • petrezselyem
  • bors
  • csipetnyi cukor
  • fokhagyma (aki szereti, de kihagyható)
  • 1 mk fűszerpaprika 

Elkészítés:


Az apróra vágott füstölt szalonna kiolvasztott zsírjában vagy a sima zsírban üvegesre fonnyasztom a hagymát, 600 W-on 2 perc alatt.
Beleteszem a nagyobbra kockázott gombát, ízesítem sóval, borssal, pici cukorral, megszórom a fűszerpaprikával és összekeverem.

Visszateszem a mikróba, és szintén 600 W-on 10 perc alatt készre főzöm.




Ezután beleteszem a vékony csíkokra vágott csemegeuborkát.

Én konzervből készítettem, és amikor a gomba megfőtt, és hozzátettem az uborkát is,utána hozzáadtam a konzerv levét is, és összeforraltam, 2 perc alatt szintén 600 W-on.

Kiveszem a mikróból, átkeverem és 2-3 percig hagyom pihenni.





Pár perc pihenés után megszórom kevés liszttel, majd ráteszem a tejfölt.

Átforralom, majd megszórom a vágott petrezselyemmel. Sült burgonyával vagy párolt rizzsel nagyon finom.
Aki szereti tehet frissen is tejfölt még rá tálaláskor.







Rizs készítése a mikróban: 
http://www.youblisher.com/p/240305-mikros_rizsfozo_edeny/

2013. június 6., csütörtök

Epres túrópuding

Hozzávalók:
  • ½ kg túró
  • 5 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek liszt + a gyümölcs beforgatásához
  • 7 dkg vaj + plusz a tál kikenéséhez
  • 25 dkg eper

Elkészítés:



A túrót, és a tojásokat beletesszük a Konyhai Mindenttudóba, amibe előzőleg a kést helyeztük el és összetörjük a túrót.

Kicseréljük a kést a keverőlapátra, és a túróhoz adjuk a cukrot, vaníliás cukrot. 




A citrom héját lereszeljük a Konyhagyöngyén. Elkeverjük ezekkel is.
Ezután a mikróban megolvasztott vajat és a lisztet is hozzáadva, újra jól elkeverjük a túrós masszát.

Egy tűzálló sütőtálat kivajazunk.










Beleöntjük a túrós massza felét.

A megmosott epret daraboljuk, majd kevés lisztben megforgatjuk.
Kirakjuk az eperrel a túrót.








Ráöntjük a massza másik felét.

600 W- on 23 percig sütjük a túrópudingot. Kikapcsolt mikróban 10 percet pihentetjük.

(700 W- on 15 per + a kikapcsolt mikróban 10 percet pihentetjük)

Mivel ki kellett kapcsolnom a mikró forgó tányérját, kétszer fordítottam a sütőedényen egy negyedfordulatnyit.





Ezután tálalható. Melegen és hidegen is egyaránt finom.



Kividzsem a mikróban

Hozzávalók:
  • 1 kg érett kivi
  • 28 dkg cukor
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 tk Dr. Oetker vanília aroma vagy 2 cs vaníliás cukor
  • 1 cs Dr. Oetker Dzsemfix 3:1 

Elkészítés:



A kiviket nagyon vékonyan meghámozzuk, majd a 2, 5 l-es Kerek UltraPro vagy a régebbi UltraPlusz Edénybe kockázzuk.
A cukrot elkeverjük a dzsemfixáló porral, és a kivire öntjük. Jól elkeverjük és hagyjuk állni, hogy a cukor olvadjon, és a kivi levet engedjen. Többször megkevergetjük.





A kezeletlen citromot megmossuk, héját lereszeljük, majd kifacsarjuk a levét is. Ezt most is, mint mindig a Konyhagyöngye segítségével készítettem elő.







Amikor a cukor elolvadt a kivin, ráteszem az edényre a tetejét és beteszem a mikróba.
600 W- on 10 percig főzöm, közben egyszer megkeverem. Miután letelt a 10 perc, átkeverem a dzsemet, és fedő nélkül visszateszem a mikróba. Szintén 600 W- on 5 perc alatt készre forralom, közben most is egyszer átkeverem.
Mikor elkészült, leszedem az esetlegesen keletkező habot. Nekem talán 1 evőkanálnyi lett csak rajta.

Belekeverem a citrom héját, levét és a vanília aromát.




Jól kimosott, csírátlanított üvegekbe töltöm, lezárom, és 10 percre fejre állítom az üvegeket, hogy a tető vákumozódjon.

Végleges helyükre teszem, miután visszaforgattam, és ott hagyom kihűlni.

Pillanatok alatt köt, és nagyon finom csemege.

2013. június 5., szerda

Sertéspörkölt szarvacska tésztával

Hozzávalók:
  • 500 gr sertéscomb kockázva
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • őrölt kömény
  • majoránna
  • 1 ek zsír
  • 1 mk piros fűszerpaprika
  • 1 dl víz

Tésztához:
  • 50 dkg szarvacska vagy tetszés szerinti tészta
  • víz
  • 1 mk só
  • 1 ek olaj

Elkészítés:





A hagymát megpucoljuk, aprítjuk.
A zsírt a mikrós edényünkbe tesszük és 600 W- on 1-2 perc alatt, megolvasztjuk. Beletesszük az aprított hagymát. 3 percre betesszük a mikróba.
Miután kivettük, sózzuk, rátesszük a fokhagymát, ráöntjük a vizet, és lefedve 8 percig pároljuk.









Közben felaprítjuk a paprikát és a paradicsomot.

Miután a hagyma megpárolódott, rátesszük a húst, a fűszereket, paprikát, paradicsomot, fűszerpaprikát.






Lefedjük az edényt és 600W-on 2 x 12, 5 percig főzzük.

Első idő letelte után megkeverjük, és ha esetleg szükséges kis vizet adunk hozzá. Nekem erre nem volt szükség.










Visszatesszük a mikróba és a másik 12, 5 perc alatt készre főzzük.
Átkeverjük, és lefedve pihentetjük 5-10 percet.






Ezután megfőzzük a szarvacska tésztát.

A tésztafőzőbe beleöntjük a tésztát. Rászórjuk a sót, majd a maximum jelig felöntjük vízzel. Átkeverjük.

600W-on 12 percig főzzük fedő nélkül. Megkeverjük, és kb. 8 perc alatt, készre főzzük.






Rátesszük az edényre a tetejét, és a szűrőnyílás segítségével leöntjük a vizet a tésztáról.

1 ek olajat locsolunk rá, átkeverjük és a megfordított tetővel tálalásig melegen tartjuk.




Tupperware termékek, amiket a főzés során használtam:
  • Magas Turbó Aprító
  • Kerek UltraPro edény Fedővel
  • Mikrós Tésztafőző Edény


2013. június 4., kedd

Miért is hoztam létre ezt a blogot?


Nos a blog azért jött létre, hogy kicsit felbátorítsam azokat, akik félnek a mikrohullámú sütőtől, vagy azt hiszik, hogy az ő mikrójukban csak melegíteni lehet (ilyen mikró nem létezik, amit csak melegítésre gyártottak), vagy azért mert én még ilyen bloggal nem találkoztam, vagy jól elkerültük egymást.

A mikro nem a lusta háziasszonyok segítőtársa, hanem mindenkié, aki gyorsan akar finom ebédet vagy vacsorát, vagy éppen édességet varázsolni a családi asztalra.

Jó magam, több, mint 30 éve használok mikrohullámú sütőt. Az első mikrómmal együtt természetesen szert tettem kimondottan olyan szakácskönyvekre is, amikben csak és kizárólag mikrós ételek vannak.
Saját magam is kísérletezgettem az ételekkel.

Beszereztem üveg és műanyag edényeket, új tányér készletekkel, bögrékkel, sütő-főző edényekkel szereltem fel a konyhámat.
Rengetek Tupperware mikrós edényem is van. Van közöttük amiben csak melegíteni lehet, de már sok, amiben sütni-főzni, vagy éppen párolni lehet.
Egyszer, ha lesz kedvem készítek egy csoportképet a mikrós felszerelésemről.

A mikrót meg kell tanulni használni, meg kell szokni az ételek új ízét, zamatát.

Akit érdekel ez a világ, tartson velem. Folyamatosan hozom az ételeket, süteményeket, leveseket, főzelékeket, párolt étel különlegességeket, a lehető legpontosabb főzési időkkel és teljesítmény megadással.

Tehát várlak! Tarts velem!

Mikrohullámú sütő: áldás vagy átok

A mikrohullámú sütő az emberiség egyik nagy találmánya – kár, hogy ilyen sokan gyanakodnak rá.  
Szinte minden elektromos ketyerének van valamilyen alig hihető eredetmondája, ám a mikróé különösen zavaros.

A legenda egy amerikai hadmérnökről szól, aki a mikrohullámokkal végzett katonai célú kísérletek közben „rossz” helyen felejtette szendvicsét, és amikor a szájába vette, forró volt.

A valóság az, hogy a mikrohullámok melegítő hatása már a harmincas években ismert volt, sőt 1937-ben a Bell Telephone Laboratories szabadalmat is nyújtott be egy olyan eszközre, amely alacsony frekvenciájú rádióhullámokkal érte el a melegítő hatást.

Nem sokkal később, 1945-ben egy sikeres mérnök-feltaláló, Percy Spencer egy Raytheon nevű vállalat számára tervezett úgynevezett magnetronokat – ezek adják a radar „lelkét”. Egyik fejlesztésével bíbelődve azt tapasztalta, hogy Mr. Goodbar márkájú csokoládéja megolvadt a zsebében. Később kipróbálta ugyanezt pattogatni való kukoricával, s a kész nassolnivaló kisvártatva beterítette a szobát.
A mai tudásunk birtokában csak röhöghetünk azon, hogy harmadszorra mivel mással, mint nyers tojással kísérletezett. Bele is robbant a kísérletet végző technikus arcába. Azóta minden mikró használó ezt tanulja meg először – a balszerencsések saját kárukon.

Mindenesetre a felfedezés beindította a mikrohullámú sütő karrierjét, melyet 1947 óta gyártanak a Spencer által felfedezett elvek alapján, és az általa konstruált magnetronnal a belsejében. Csak érdekességképpen: az első mikrohullámú sütő 1,8 méter magas és 340 kilogramm volt, és akkoriban csillagászatinak számító 5000 dollárba került.

Molekula - pogó
Egy ilyen szerkezet lelke, az említett magnetron, nem más, mint egy állandó mágnessel kombinált vákuumcső, amely 122 milliméter hullámhosszú elektromágneses sugárzást gerjeszt. 
A mikró zárt, belső terében ebből egy úgynevezett állóhullám alakul ki – ezért kell az üvegtálcán forgatni az ételt, hogy egyenletesen kapjon belőle minden oldala. Ez a mikrohullámú sugárzás sűrű forgásra, rezgésre készteti az ételben található molekulákat, amelyek az egymással való folyamatos ütközés és súrlódás során hőt fejlesztenek. 
A legendával szemben a mikró nemcsak a vízre hat, hanem a zsírokra és a cukrokra is – legfeljebb rájuk, nem annyira. Az viszont már igaz, hogy fagyott ételt nehezebb benne melegíteni: a molekularácsba kötött jégkristályok ugyanis nem rotálhatnak szabadon.

Ki-be szökő hullámok
A mikrohullámú sütő egyetlen nagy Faraday-kalitka. Olyan térrész, ahová az elektromos térerő nem hatolhat be. Még az ajtó mögött is ott találunk egy sűrű rácsozatot képező áramvezető réteget, amely nem engedi át a rácsrésnél nagyobb hullámhosszú mikrohullámú sugárzást, miközben a kisebb hullámhosszon terjedő látható fényt igen. Ezért látunk be a mikró belsejébe.
Az efféle szigetelés természetesen sosem százszázalékos, ezért Faraday ide vagy oda, a hiper érzékeny antennákkal ellátott, jelentős szolgáltatói térerővel támogatott mobiltelefonok mégis megcsörrenek a „kalitkában". Amúgy a mobilt is mikrohullámú sugárzás működteti, csak az nagyobb, méteres hullámhosszú, és kisebb frekvenciájú, ezáltal kisebb energiájú.
Bár a kiszökő mikrohullámok sugárzása nem olyan erős, a sosem teljes szigetelés miatt tanácsolják például azt, hogy kisgyermeket lehetőleg ne rakjunk közvetlenül a mikró ajtajába, tetejére. Nyitott ajtónál se működtessük, mert fájdalmas égési sérülésekre tehetünk szert.
Más kérdés, hogy ilyen baleset csak hibásan működő készüléknél fordulhat elő. Egy igazi mikró be sem kapcsol, ha nyitva az ajtaja.

Mikró - para
A mikrohullámú sugárzásról sokszor elmondták, leírták már, hogy nem vezethet közvetlenül sejt mutációkhoz vagy rákgyanús szövetelváltozásokhoz

De melegítő hatása azért van, s mint tudjuk, a mobiltelefonok használatát is folyamatos, bár a fogyasztói szokásokat figyelve nem túl meggyőző gyanú övezi.

Tiszta szerencse, hogy a mikrohullámú sütőt nem tudjuk zsebre rakni. A mikrohullámú sugárzással kapcsolatos félelmek visszatérő jellegűek, és az újabb fejlesztésű berendezések megjelenésével sem enyhülnek.

Ráadásul közös jellemzőjük, hogy a fizika, a kémia vagy a biológia által nem ismert, illetve nem igazolt hatásokról szólnak. Sok esetben azért nem találkozunk ezek cáfolatával, mert a tudósok nem foglalkoznak evidenciák igazolásával, illetve propagálásával.
Márpedig, mint a mikró esete is mutatja, néha ez sem ártana. A különféle, többnyire oktalan parát szülő, tudománytalan mantrák könnyen a laikus közönség fülében ragadhatnak.
A vádak egy csoportja szerint a mikrohullámú sugárzás leépíti a molekulastruktúrákat, és olyan vegyületek maradandó kialakulását segíti elő, melyeket a kémia alig ismer, viszont nem is publikál, hiszen akkor összeomlana a mobiltelefon- és a mikrosütőipar.

Sajnos a gonosz tudósok valóban nem tudnak efféle hatásokról, de a publikációk kétségtelen hiánya (ti. ami nincs, arról nem lehet írni) nyilvánvalóan ellenük vall. Nem tudnak mit kezdeni azzal az állítással sem, hogy a mikrohullámú sugárzás úgy gerjeszti az ételt, hogy az maga is a sugárzás hordozójává válik.
Az átmikrózott étel ugyanis semmiféle mikrohullámú sugárzást sem bocsát ki, pusztán infravörös hősugárzást, de ez minden meleg tárgyra igaz. Azt sem bizonyítja semmi, hogy a mikrohullámú besugárzásnak kitett sejtek szén-monoxidot vagy hidrogén-peroxidot termelnének. Egy ilyen felfedezésért minimum Nobel-díj járna – ha igaz volna.

A mikrohullám dobozon kívüli hatásait is hosszasan vizsgálták, főként szerencsétlen rágcsálókon, ám eddig semmiféle bizonyítékot nem leltek arra, hogy bármiféle kóros szövetelváltozás, pláne rákos burjánzás lépne fel.

A nagy intenzitású sugárzás hőhatása annál veszélyesebb lehet, legsérülékenyebb részünkre, a szemre nézvést különösen, főleg ha még fejlődőben van. A súlyos károkozáshoz elegendő mikrohullámú sugárzás azonban csak a doboz belsejében keletkezik, s normális működés esetén csak nagyon kevés „szökik ki” belőle.

Egy másik vád szerint a mikrohullámú sugárzás megváltoztatja a víz „szerkezetét”. Csakhogy a tudomány nem tud ilyen hatásról, hacsak azt a hétköznapi változást nem tekintjük annak, hogy a fagyott étel a mikrohullámú sugárzás hatására szép lassan felolvad.

A hőkezelt ételek szerkezete természetesen megváltozik, számos fizikai, kémiai változáson esnek át – de hát épp ezért sütünk-főzünk. Bizonyos hasznosnak ítélt molekulák elbomlanak, mások pedig pontosan ekkor keletkeznek.

Ám végeredmény szempontjából a mikrohullámú melegítés révén is csak azok a szerkezeti átalakulások zajlanak le, amelyek tűzhelyen melegítés közben. A különbség annyi, hogy a mikrózás gyorsabb és hatékonyabb, így több esély van a hőre érzékeny tápanyagok megmaradására. 

A két hőátadási folyamat között azonban már alapvetőek a különbségek, ezért sok mindenre kell figyelnünk.

Mindenekelőtt a mikróba kerülő fémtárgyakkal illik vigyázni. Szikrakisüléstől a plazmaívekig sok mindent tudnak produkálni a véletlenül bennfelejtett vagy szándékosan bekerülő fémeszközök, - fóliák – vagy ad abszurdum a kísérleti céllal behelyezett neoncsövek.

A mikro egzotikus ritkaságú, de kétségtelenül létező veszélyei is ehhez kapcsolódnak: a fent említett elektromos kisülések fatális esetben gyulladáshoz vezethetnek, csakúgy, mint az, ha üresen vagy vízmentes étellel alaposan túlműködtetjük. Ám ebből a szempontból a mikró semmivel sem veszélyesebb, mint a tűzhelyekkel és gyúlékony anyagokkal dolgozó konyhánk más pontjai és berendezései.

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 25. számában


Pár cikk:

Veszélyes-e a mikrohullámú sütő? -  http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/3180/a-mikrohullamu-suto-veszelyei