2013. augusztus 1., csütörtök

Egy kicsi ebből, egy kicsi abból, avagy borsóleves maradékokból

Lányom egyik este tésztasalátát készített, amibe került bébirépa is, de nem használta fel az egész konzervet.
Ezt csak úgy magában nem esszük meg, és eszembe jutott hogy egy kicsike borsóm is van még a fagyasztóban. Így egy kétszemélyes levest kiadnak ezek a kis maradékocskák.

Elővettem a MikroPluszomat, amibe beleöntöttem a répát, borsót, fűszereztem a borsólevest sóval, borssal, kicsi cukorral, ételízesítővel és lefedve 600 W-on 5 perc alatt megfőztem.

A kicsike MikroPluszomba tettem 2 ek kókuszolajat egy púpozott evőkanál lisztet és egy teáskanálnyi petrezselyemzöldet. Betettem fedő nélkül a mikróba és 1 perc alatt elkészítettem a rántás alapot. Tudni kell, hogy én hagyományos rántás készítésnél sem szeretem, ha megpirul a liszt sötétre, épp csak átmelegítem. Sosem szerettem, amikor anyu egész barnára pirította a lisztet, mert már az nem ad jó ízt a levesnek.
Miután letelt az 1 perc, megszórtam pirospaprikával, elkevertem és felengedtem hideg vízzel.

Hozzáöntöttem a leveshez, és lefedve 5 perc alatt összeforraltam. Ezután került a levesbe egy kis maréknyi házi tarhonya, amivel szintén fedő alatt főztem 5 percet.
A kikapcsolt mikróban 5 perc pihentetés következik, mint minden mikróban főzött ételnél kell.

Ezután már lehet is tálalni, és két személynek, de akár még háromnak is elegendő levest kaptam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése