A
mikrohullámú sütő az emberiség egyik nagy találmánya – kár, hogy ilyen sokan
gyanakodnak rá.
Szinte
minden elektromos ketyerének van valamilyen alig hihető eredetmondája, ám a
mikróé különösen zavaros.
A legenda
egy amerikai hadmérnökről szól, aki a mikrohullámokkal végzett katonai célú
kísérletek közben „rossz” helyen felejtette szendvicsét, és amikor a szájába
vette, forró volt.
A valóság
az, hogy a mikrohullámok melegítő hatása már a harmincas években ismert volt,
sőt 1937-ben a Bell Telephone Laboratories szabadalmat is nyújtott be egy olyan
eszközre, amely alacsony frekvenciájú rádióhullámokkal érte el a melegítő
hatást.
Nem sokkal
később, 1945-ben egy sikeres mérnök-feltaláló, Percy Spencer egy Raytheon nevű
vállalat számára tervezett úgynevezett magnetronokat – ezek adják a radar
„lelkét”. Egyik fejlesztésével bíbelődve azt tapasztalta, hogy Mr. Goodbar
márkájú csokoládéja megolvadt a zsebében. Később kipróbálta ugyanezt pattogatni
való kukoricával, s a kész nassolnivaló kisvártatva beterítette a szobát.
A mai
tudásunk birtokában csak röhöghetünk azon, hogy harmadszorra mivel mással, mint
nyers tojással kísérletezett. Bele is robbant a kísérletet végző technikus
arcába. Azóta minden mikró használó ezt tanulja meg először – a balszerencsések
saját kárukon.
Mindenesetre
a felfedezés beindította a mikrohullámú sütő karrierjét, melyet 1947 óta
gyártanak a Spencer által felfedezett elvek alapján, és az általa konstruált
magnetronnal a belsejében. Csak érdekességképpen: az első mikrohullámú sütő 1,8
méter magas és 340 kilogramm volt, és akkoriban csillagászatinak számító 5000
dollárba került.
Molekula - pogó
Egy ilyen
szerkezet lelke, az említett magnetron, nem más, mint egy állandó mágnessel
kombinált vákuumcső, amely 122 milliméter hullámhosszú elektromágneses
sugárzást gerjeszt.
A mikró
zárt, belső terében ebből egy úgynevezett állóhullám alakul ki – ezért kell az
üvegtálcán forgatni az ételt, hogy egyenletesen kapjon belőle minden oldala. Ez
a mikrohullámú sugárzás sűrű forgásra, rezgésre készteti az ételben található
molekulákat, amelyek az egymással való folyamatos ütközés és súrlódás során hőt
fejlesztenek.
A legendával
szemben a mikró nemcsak a vízre hat, hanem a zsírokra és a cukrokra is –
legfeljebb rájuk, nem annyira. Az viszont már igaz, hogy fagyott ételt nehezebb
benne melegíteni: a molekularácsba kötött jégkristályok ugyanis nem rotálhatnak
szabadon.
Ki-be szökő
hullámok
A
mikrohullámú sütő egyetlen nagy Faraday-kalitka. Olyan térrész, ahová az
elektromos térerő nem hatolhat be. Még az ajtó mögött is ott találunk egy sűrű
rácsozatot képező áramvezető réteget, amely nem engedi át a rácsrésnél nagyobb
hullámhosszú mikrohullámú sugárzást, miközben a kisebb hullámhosszon terjedő
látható fényt igen. Ezért látunk be a mikró belsejébe.
Az efféle
szigetelés természetesen sosem százszázalékos, ezért Faraday ide vagy oda, a
hiper érzékeny antennákkal ellátott, jelentős szolgáltatói térerővel támogatott
mobiltelefonok mégis megcsörrenek a „kalitkában". Amúgy a mobilt is
mikrohullámú sugárzás működteti, csak az nagyobb, méteres hullámhosszú, és
kisebb frekvenciájú, ezáltal kisebb energiájú.
Bár a
kiszökő mikrohullámok sugárzása nem olyan erős, a sosem teljes szigetelés miatt
tanácsolják például azt, hogy kisgyermeket lehetőleg ne rakjunk közvetlenül a
mikró ajtajába, tetejére. Nyitott ajtónál se működtessük, mert fájdalmas égési
sérülésekre tehetünk szert.
Más kérdés,
hogy ilyen baleset csak hibásan működő készüléknél fordulhat elő. Egy igazi
mikró be sem kapcsol, ha nyitva az ajtaja.
Mikró - para
A
mikrohullámú sugárzásról sokszor elmondták, leírták már, hogy nem vezethet
közvetlenül sejt mutációkhoz vagy rákgyanús szövetelváltozásokhoz.
De melegítő
hatása azért van, s mint tudjuk, a mobiltelefonok használatát is folyamatos,
bár a fogyasztói szokásokat figyelve nem túl meggyőző gyanú övezi.
Tiszta
szerencse, hogy a mikrohullámú sütőt nem tudjuk zsebre rakni. A mikrohullámú
sugárzással kapcsolatos félelmek visszatérő jellegűek, és az újabb fejlesztésű
berendezések megjelenésével sem enyhülnek.
Ráadásul
közös jellemzőjük, hogy a fizika, a kémia vagy a biológia által nem ismert,
illetve nem igazolt hatásokról szólnak. Sok esetben azért nem találkozunk ezek
cáfolatával, mert a tudósok nem foglalkoznak evidenciák igazolásával, illetve
propagálásával.
Márpedig,
mint a mikró esete is mutatja, néha ez sem ártana. A különféle, többnyire
oktalan parát szülő, tudománytalan mantrák könnyen a laikus közönség fülében
ragadhatnak.
A vádak egy
csoportja szerint a mikrohullámú sugárzás leépíti a molekulastruktúrákat, és
olyan vegyületek maradandó kialakulását segíti elő, melyeket a kémia alig
ismer, viszont nem is publikál, hiszen akkor összeomlana a mobiltelefon- és a
mikrosütőipar.
Sajnos a
gonosz tudósok valóban nem tudnak efféle hatásokról, de a publikációk
kétségtelen hiánya (ti. ami nincs, arról nem lehet írni) nyilvánvalóan ellenük
vall. Nem tudnak mit kezdeni azzal az állítással sem, hogy a mikrohullámú
sugárzás úgy gerjeszti az ételt, hogy az maga is a sugárzás hordozójává válik.
Az
átmikrózott étel ugyanis semmiféle mikrohullámú sugárzást sem bocsát ki,
pusztán infravörös hősugárzást, de ez minden meleg tárgyra igaz. Azt sem
bizonyítja semmi, hogy a mikrohullámú besugárzásnak kitett sejtek
szén-monoxidot vagy hidrogén-peroxidot termelnének. Egy ilyen felfedezésért
minimum Nobel-díj járna – ha igaz volna.
A
mikrohullám dobozon kívüli hatásait is hosszasan vizsgálták, főként
szerencsétlen rágcsálókon, ám eddig semmiféle bizonyítékot nem leltek arra,
hogy bármiféle kóros szövetelváltozás, pláne rákos burjánzás lépne fel.
A nagy
intenzitású sugárzás hőhatása annál veszélyesebb lehet, legsérülékenyebb
részünkre, a szemre nézvést különösen, főleg ha még fejlődőben van. A súlyos
károkozáshoz elegendő mikrohullámú sugárzás azonban csak a doboz belsejében
keletkezik, s normális működés esetén csak nagyon kevés „szökik ki” belőle.
Egy másik
vád szerint a mikrohullámú sugárzás megváltoztatja a víz „szerkezetét”.
Csakhogy a tudomány nem tud ilyen hatásról, hacsak azt a hétköznapi változást
nem tekintjük annak, hogy a fagyott étel a mikrohullámú sugárzás hatására szép
lassan felolvad.
A hőkezelt
ételek szerkezete természetesen megváltozik, számos fizikai, kémiai változáson
esnek át – de hát épp ezért sütünk-főzünk. Bizonyos hasznosnak ítélt molekulák
elbomlanak, mások pedig pontosan ekkor keletkeznek.
Ám
végeredmény szempontjából a mikrohullámú melegítés révén is csak azok a
szerkezeti átalakulások zajlanak le, amelyek tűzhelyen melegítés közben. A
különbség annyi, hogy a mikrózás gyorsabb és hatékonyabb, így több esély van a
hőre érzékeny tápanyagok megmaradására.
A két hőátadási folyamat között azonban
már alapvetőek a különbségek, ezért sok mindenre kell figyelnünk.
Mindenekelőtt
a mikróba kerülő fémtárgyakkal illik vigyázni. Szikrakisüléstől a plazmaívekig
sok mindent tudnak produkálni a véletlenül bennfelejtett vagy szándékosan
bekerülő fémeszközök, - fóliák – vagy ad abszurdum a kísérleti céllal
behelyezett neoncsövek.
A mikro
egzotikus ritkaságú, de kétségtelenül létező veszélyei is ehhez kapcsolódnak: a
fent említett elektromos kisülések fatális esetben gyulladáshoz vezethetnek,
csakúgy, mint az, ha üresen vagy vízmentes étellel alaposan túlműködtetjük. Ám
ebből a szempontból a mikró semmivel sem veszélyesebb, mint a tűzhelyekkel és
gyúlékony anyagokkal dolgozó konyhánk más pontjai és berendezései.
Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 25.
számában
Pár cikk:
Veszélyes-e a mikrohullámú sütő? -
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/3180/a-mikrohullamu-suto-veszelyei